A központról
A KUMON CONNECT elérhető lehetőség van online órákon való részvételre
A KUMON egy egyedülálló módszer, mely kivételes matematikai programot kínál a gyermekeknek óvodás kortól az érettségiig. A módszert 1954-ben egy japán matematika tanár, Toru Kumon alkotta meg. Azóta több mint 50 országban gyerekek milliói szárnyalnak vele.
A program célja, hogy minden gyermek magabiztos, önálló és lelkes tanulóvá váljon. Segítségével a gyerekek saját képességeiket maximálisan kihasználva új tanulási szokásokat alapoznak meg.
Mindamellett, hogy önálló tanulási képességre tesznek szert, logikus gondolkodásra neveli őket és elsajátítják a hibátlan munkavégzés, az időre teljesítés vagy akár a kötelező önellenőrzés képességét is. Egyedi tempóban haladnak a tananyagban, így lehetőségük van alaposabb ismétlésre is, mellyel újra felépíthetik tudásukat, vagy meg is haladhatják korosztályuk szintjét akár 1-2 évvel is
Budapest első KUMON központja a II. kerület frekventált helyén, a kiválóan megközelíthető Rózsadomb Center bevásárlóközpontban található.
.
Áraink
Havidíj bruttó 125 €-nak megfelelő forint összeg.
(Számla kiállítás napján érvényes MNB árfolyamot vesszük alapul)
Regisztrációs díj 30 €-nak megfelelő forint összeg.

Kedvezmények:
- matematika és angol programban egyidőben való részvétel esetén 10% kedvezmény
- testvérek beiratkozása esetén 10% kedvezmény
- több tantárgyra érvényesített és a testvér kedvezmények nem összevonhatóak.
Ez az oktatási oktatási központ kínálja a KUMON CONNECT-et (tudjon meg többet).