4 perc olvasás

Csak meg kell próbálni - aztán pedig kitartani

szept 2021
Csak meg kell próbálni - aztán pedig kitartani.

Winston egy ötéves kisfiú, vidám, tele energiával, barátságos és beszédes. Azért kezdte el a KUMON-t, hogy megtanuljon angolul írni. Amikor könyvből próbált betűket kimásolni, az anyukája látta rajta, hogy szeret önállóan tanulni. Ami a legnagyobb nehézséget jelentette, az az volt, hogy nem tudott csendben leülni, és csak nagyon rövid ideig volt képes egy dologra koncentrálni.
 
Winston valósággal feltépte a KUMON bejárati ajtaját, majd megállt egy pillanatra, hogy kifújja magát. Aztán átmasírozott a várón, elővette a mappáját és leült a legközelebbi szabad asztalhoz. „Igen, megint rohant” - mondta az instruktora, Laurence mosollyal az arcán. „Szalad a tanulóközpontba, mert szívesen jár ide. Nem fél a kihívásoktól, amelyek itt várnak rá.” Eszembe jutott a reklámfilmünk, amiben a tanulók futólépésben sietnek a tanulóközpontba, és meg vagyok lepve, hogy ez tényleg így is történik a KUMON-nál.
 
Winston egy ötéves kisfiú, vidám, tele energiával, barátságos és beszédes. Azért kezdte el a KUMON-t, hogy megtanuljon angolul írni. Amikor könyvből próbált betűket kimásolni, az anyukája látta rajta, hogy szeret önállóan tanulni. Ami a legnagyobb nehézséget jelentette, az az volt, hogy nem tudott csendben leülni, és csak nagyon rövid ideig volt képes egy dologra koncentrálni.
 
„Egy kicsit helyre kellett raknom a szülői elvárásokat” - így az instruktor. „Először is el kell jutnunk oda, hogy Winston tudjon koncentrálni. Ezért kezdtük a matematikaprogrammal. Az elején nem tudott három feladatot megoldani egymás után, angolból pedig egyetlen szót sem tudott leírni teljesen az elejétől a végéig. Mindig beszélt és figyelmet követelt.” „Winston eleinte nem is volt hajlandó KUMON-házi feladatot csinálni, és jobbnak tartottam volna, ha abba hagyja” - mondta az édesanya és Laurence-ra nézett. „De köszönöm Önnek, hogy segített türelemmel kivárni a sikert.”
 
Pár héttel később már képes volt az egész oldalt befejezni és bejelölte magának, hogy meddig fogja megcsinálni. „Megcsináltam! Megcsináltam! Kész az egész oldal” - kiáltja örömmel. Laurence rám néz: „Azért akartam neked Winstonról mesélni, mert ilyen buzgó. Akartam, hogy lásd, hogy örül minden egyes alkalommal, amikor elér, megtanul valami új dolgot.” Winston újra munkához lát. El tud tölteni 30 percet a KUMON-nál úgy, hogy nem lankad a figyelme.
 
Winston elérkezett arra a pontra, ahol teljes mértékben élvezni tudja a KUMON-módszer adta előnyöket. „Teljesen megváltozott a tanuláshoz való hozzáállása” - így látja az édesanya. „Ha régebben valami nehézsége támadt, jött hozzám, hogy ’Anya! Meg tudod csinálni nekem?’ Most már nem adja fel ilyen könnyen. Kész, maga rájönni a megoldásra. Ez az egyik dolog, amiért a KUMON nagyszerű.” „Nem mond olyat, hogy: ’Nem tudom’. Tudja, csak időre van szüksége, hogy foglalkozzon vele és rájöjjön” - teszi hozzá Laurence.
 
„Én azt szeretném, ha Winston képes lenne külső segítség nélkül tanulni és meglenne az ehhez szükséges hozzáállása. Hogy jó tanárt fog-e ki az ember, az szerintem egy kicsit mindig szerencse kérdése. Ha viszont képes a dolgokat magától elsajátítani, akkor teljes mértékben a saját kezében van a fejlődésének a sorsa” - mondja az édesanyja.
 
De hogy tanult meg olvasni? Ezt kérdeztem, amikor Winston felolvasta nekünk a betűket a számítógépről. Talán, mert... Winston közelebb tolta magát az anyukájához és átölelte a nőt ... talán, mert olyan sokat olvasok neki ... „mert olyan akartam lenni, mint te, anya”.