A központról
lehetőség van online órákon való részvételre
A KUMON - egyénre szabott fejlesztési programot, amely lehetővé teszi minden diák számára, hogy egyéni képességei alapján tanulhasson Toru KUMON dolgozta ki.
Az egyedülálló KUMON program célja, a gyermekekben rejlő képességek feltárása, fejlesztése, valamint önállóságuk fokozása. . KUMON filozófiájának alapja minden gyermek teljesitőképességének maximalizálása.
Már a legkisebb kortól fogva arra szeretnénk tanítani diákjainkat, hogy magabiztosan álljanak ki a kihívásokkal szemben, akár az iskolában, akár az iskolán kívül. Így válnak felelősségteljes és motivált emberekké.
A program során feltárjuk az egyes hallgatók lehetőségeit. Tanáraink csupán annyi utasítást adnak a tanulóiknak, hogy képesek legyenek egyedül tanulni és ezzel az új kihivásokra való képességüket fejleszteni.
Célunk, hogy bátorítsuk a gyermekeket arra, hogy fejlesszék gondolkodásukat és bátorságukat. Ennek érdekében a legjobb, ha megtanítjuk őket arra, hogyan kell tanulni.
A KUMON módszerrel a gyermekek egy egyszerű pontból kiindulva tanulnak, függetlenül attól, milyen idősek vagy milyen iskolába járnak.
A Tanulási Központ Dunaharasztin, mindenki számára könnyen megközelíthető helyen, az Arany János utca 3 szám alatt található. Diákjaink és szüleik részére parkolóhelyet is biztosítunk.
A Központban két tágas, világos szoba található, melyek kiválóan alkalmasak a koncentráláshoz és tanuláshoz szükséges barátságos légkör megteremtéséhez.
A Tanulási Központ hivatalos nyelve az angol, de tanáraink magyarul, valamint oroszul is beszélnek. A tananyagban a magyarázatok magyar nyelvre is le vannak fordítva.
Az ingyenes felmérést követően a gyermekek teszt-eredményeik alapján meghatározott szinten csatlakoznak a programhoz, hogy innen fejlesszék tovább tudását. A témakörök teljesítési ütemét a gyermekek személyes igényeire szabjuk, szem előtt tartva azt, hogy mindig legyen részük sikerélményben.
A diákok hetente két alkalommal a KUMON Központban, a többi napon otthon végeznek feladatokat.
Várjuk szeretettel a tanulókat! Forduljanak hozzánk bizalommal!
Díjak:
Regisztrációs díj (egyszeri): 6000 HUF
Havi dij: 22000 HUF ( Egyéves szerződés esetén, továbbá óvodások, testvérek számára kedvezményt tudunk biztosítani)